A tökéletes árnyoldala : Prológus

 A végtelennek tűnő teremben sötétség uralkodik. Néhány gyertya pislákol mindössze az egyik sarokban. Egy gyönyörű, csodálatos nő görnyed egy mahagóni asztal fölött. Arcát halványa megvilágítja a fény. Elbűvölő szemei szörnyű fáradtságról tanúskodnak. De ő nem adja fel, csak ír és ír. Hirtelen éles robaj töri meg a csendet. Mintha egy szellem kitárta volna a hatalmas ajtókat. A nő felfigyel. Zavarodottság látszik az arcán. Újra sötétség. Lassan feláll és elindul a bejárat felé. Lépteket hall a háta mögül. Megfordul, de már késő, valaki altató folyadékkal teli kendőt nyom az arcába. Amikor felébred, egy vasszékhez kötözve találja magát. Arca kisimult a kényszerített alvástól. Kuncogni kezd, majd elmormol szórakozottan egy varázsigét. A láncok lehullnak róla, mintha csak papírból lennének. Szórakozottan keresni kezdi a kijáratot. Éppen a falakat tapogatja, amikor szédülni kezd és összeesik. A szeme fennakad, mellkasa nem mozdul. A nő teste meghalt. De a lelke nem. Őt nem lehet megölni. Hús-vér ember, tehát nem hallhatatlan, valahogyan mindig él. A tökéletesség csomagolása csak felületesség. Nem számít.